Két szuverén szövetsége: alternatív párkapcsolati formák az énállapotok felől nézve

Emma Watson nemrégiben interjút adott a British Vogue-nak, melyben jelenlegi párkapcsolati státuszára a self-partnered kifejezést használta. Nem sokkal később Luana Sandien brazil modell a Sunnak adott interjújában autoszexualitásáról beszélt részletesen. Mindkét nyilatkozat rávilágít arra, hogy a kapcsolódás mikéntje, a közelség és távolság problémája nagyon erősen jelen van most a kollektívban és egyre újabb alternatív párkapcsolati formák születnek a megoldás reményében. Vajon mit üzennek ezek számunkra és hogyan tudjuk értelmezni az énállapotok perspektívájából?

Kapcsolódom, tehát vagyok?

Társas lények vagyunk, a kapcsolódás igénye mélyen belénk van kódolva evolúciós szinten. Ugyanakkor önálló, szuverén lények is vagyunk saját akarattal, célokkal és legfőképpen énhatárokkal. A bevezetőben felvázolt probléma gyökere a két működésmód közös nevezőre hozásában keresendő, és az emberiség történetében folyamatosan generált belső konfliktusokat és párkapcsolati viszályokat. Az egyre gyarapodó alternatív kapcsolati formák azonban azt jelzik, hogy napjainkra igazán égetővé vált a probléma. Ha az okokat keressük, az individuális társadalmat és ezzel szoros összefüggésben a növekvő egyéni szabadságot kell első helyen említeni.

Ebben a kontextusban a szuverén működés sokkal nagyobb hangsúlyt és értéket kap, az énhatároknak az a fajta fellazulása, amit egy hagyományos párkapcsolat jelent, nyomasztónak vagy ijesztőnek is tűnhet, hiszen az énfeladással asszociálódhat. A konzervatív szemlélet egyeduralma és az ennek nyomán megjelenő erős társadalmi nyomás azonban sokáig nem adott teret arra, hogy mindenki a saját útját járja és megtalálja a számára legkomfortosabb kereteket, hiszen csak egyféle párkapcsolati forma volt elfogadott.  

Variációk egy témára

Emma Watson és Luana Sandien a végletesen szuverén pozíciót képviseli ebben a rendszerben, hiszen különböző módon ugyan, de önmagukhoz kapcsolódnak, kizárva ezzel a másik személlyel való kapcsolódás lehetőségét. Ezek mellett megjelennek két- vagy többszemélyes formációk is. Talán a legismertebb ezek közül a nyitott kapcsolat, melyben külső szexuális partnereknek is helye lehet. A mixed single rendszer olyan párkapcsolat, melyben a felek nem szeretnének közös életet kialakítani. A situation shipben élők a külvilág és egymás felé sem vállalják fel, hogy párkapcsolatban élnek, mégis kötődnek egymáshoz és kapcsolatuk bizonyos elemei a párkapcsolathoz hasonlítanak. Némileg hasonlít ehhez a barátság extrákkal, azonban itt határozottan barátságként definiálják a kapcsolatukat a felek, barátként is viselkednek egymással, ám szexuális kapcsolat is van köztük. 

Ha volna két életem… 

Ha az énállapotok felől tekintünk erre a jelenségre, hamar kirajzolódik, hogy a hetedik szint témája jelenik meg, vagyis az egyén és közösség kérdésköre, a szuverén és csapatjátékos kettőse. Ezek az alternatív párkapcsolati formák talán azért olyan nehezen értelmezhetők és sokak számára zavarba ejtők, mert két szuverén szövetségét láthatjuk bennük. 

A szuverén jellemzője, hogy erős énhatárokkal rendelkezik, ennélfogva elsősorban saját magához hűséges. Kevéssé érdeklik a szabályok, előszeretettel jár be új utakat. A közösséghez – mely lehet akár egyetlen személy is – az egyéni érdekei mentén viszonyul: ignorálja, csatlakozik hozzá, vagy épp a közösség szolgálja őt. Az együttműködés pedig csak addig tart és olyan keretek közt zajlik, ami mindkét félnek előnyös.

Az ilyen típusú kapcsolódások rendkívül hatékonyan működnek, hiszen egyértelmű keretek, tiszta szereposztás és logikus, korrekt, célorientált együttműködés jellemzi, igen távol áll azonban attól, amit hagyományosan egy párkapcsolatról gondolunk. Elsősorban az üzleti életben, egy-egy projekt alkalmával elterjedt, ahol kevés szerepe van az érzelmeknek, a hosszú távú elköteleződésnek vagy a mély kötődésnek. Romantikus kapcsolat esetén azonban ezek kiemelten fontos tényezők. Talán ezzel magyarázható, hogy az alternatív párkapcsolati formák sok esetben nem tudnak tartósan jól működni és legalább az egyik félnek csalódást, sérülést okoznak, végletesen szuverén pozíciók esetén pedig egy idő után megjelenik a hiány, mely fokozatosan mély, mindent átható árvaság érzetté duzzad.

Egyet örökre odaadnék neked…

A fentiek azt sejtetik, hogy egy másfajta minőségű kapcsolódás igénye van belénk kódolva, és ha az énállapotok keretében értelmezzük ezt a témát, adódik is a megoldás. Az egyén és közösség polaritásának ugyanis az egység a feloldása. Ez egy másmilyen, lélekszintű kapcsolódást jelent, amit az itt húzódó intimitásvonal is jelez. Ennek köszönhető, hogy ezen a szinten már nem beszélünk polaritásokról, kilépünk a karakterekből is, és megjelenik a kapcsolódásban egyfajta isteni minőség vagy jelenlét.

Ezen a szinten már túl vagyunk a személyiségen, az egón, az esszenciálisan hasonlót ismerjük fel egymásban és ahhoz kapcsolódunk, azzal képezünk egységet. Érdekmentes, felszabadult, önzetlen kapcsolódás ez, melyben a másik öröme és a közösen megélt állapotok jelentik a szövetség célját, a feltétlen bizalom és elfogadás pedig a kereteit. Gyönyörű, felemelő, ugyanakkor kiszolgáltatott állapot ez, ami magában hordozza a mély sérülés lehetőségét is abban az esetben, ha a másik fél nem tud, nem akar, nem mer lélekszinten kapcsolódni. 

Hétköznapi egység

Joggal adódik a kérdés, hogy hogyan lehet működtetni ezt a minőséget a hétköznapokban, a párkapcsolatban. Ennek jobb megértéséhez a pszichológia eszköztára és fogalmai lehetnek a segítségünkre. A párkapcsolatot ugyanis szakaszokra oszthatjuk, melyek közül az első, a szimbiotikus szakasz az intenzív szerelem időszakával, a lila köd állapotával azonosítható. Ilyenkor fellazulnak a határok, összemosódás, szimbiózis van, kedvesünket nem észleljük reális lényként, csak a kötődés, kapcsolódás számít. Enyhe pszichózisként is értelmezhetjük ezt az időszakot. Rendkívül fontos ez a szakasz, ugyanis ekkor születik meg a mély kötődés és keletkezik meg az az érzelmi aranytartalék, ami később biztosítja az alapvető életet, energiát a kapcsolatban, és a sötétebb időszakokat is átvészelhetünk a segítségével.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szerelem hozza be a kapcsolódásba azt a tüzet, ami hosszú távon energiaforrásként működteti a kapcsolatot. A szimbiózis ugyanis nem tartható fenn tartósan, egy idő után szükségszerűen megjelenik a differenciálódás igénye, hiszen autonóm lények is vagyunk. Ebben a differenciálódásban azonban már stabil alapként jelen van az az isteni minőség, a szerelem tűz eleme, amit az egység énállapotában megéltünk, így biztonsággal távolodhatunk és közeledhetünk. Ekkor már más énállapotokból is működtethető a párkapcsolat a szituációnak és az aktuális egyéni igényeknek megfelelően. Ilyen módon hozható tehát közös nevezőre a szuverén és a szimbiotikus működés.